Elkél a szerencse

Nem hiszem, hogy bárki is nemet tudna mondani arra a kérdésre, szüksége van-e a szerencsére.

Az új év kapcsán erről beszélgettünk a gyerekekkel: a jókívánságokról, a babonákról, a szerencsehozó fortélyokról. Úgy gondoltam, készítsünk szerencsekövet. 

A négylevelű lóherét mintáztuk meg. A négy szív alakú levélkét (amit már formalyukasztóval kivágtam én) lóherévé alakították és felragasztották egy rizspapír darabkára. Ezután következett, hogy nagy méretű üvegkavicsra dekupázs ragasztóval és ecsettel felsimították. Némi száradás és kész a tökéletes marokkő.

Az apró kincsek tárolására szintén szalvétatechnikával, tépett selyempapírt ragasztottak és négylevelűvel díszítettek.

Volt, aki megbízott, hogy a szerencsekövéből függeléket készítsek és így az kapott akasztót és gyapjúfilc hátlapot.

Tetszetősek, nem?

Nagyon fergeteges kis foglalkozás sikeredett: miközben ragasztottak többször is elénekelték Gryllus  Vilmos Kéményseprő dalát:

Kormos az orrom
Fekete a képem
Mászom a létrán
Koromfeketében

Jó sok a dolgom
Soha ne feledjék
Söpröm a kéményt
Hozom a szerencsét

Mese: Mesemorzsa (két szerencsés hangyáról)