Koszos lettem!

A Kis mesterek foglalkozások szembesítettek egy jelenséggel, amit már sejtettem korábban, de most már tényként kezelek. A gyerekek nem szeretik bemaszatolni magukat, a kezüket. Először azt gondoltam ez csak gyerekfüggő, vagy talán a korral hozható párhuzamba. Egyik sem igazán helytálló.
Úgy tűnik, inkább valami olyan helyzetben találják magukat, amihez nem szoktak igazán. Úgy látom, valamiféle szülői túlféltés is szerepet játszhat abban, hogy a gyerekek idegenkednek bekoszolni a kezüket. Ha festék, ragasztó, gyurma tapad rájuk, máris nem a feladatra figyelnek, zavarja őket. Próbálkoztam jobb belátásra bírni őket, hiszen elengedhetetlen, hogy a kezükkel tapasztalják meg a különböző anyagokat. Aztán bevetettem a figyelemelterelést is, de ez sem igazán segített. Most ott tart a dolog, állandó kéztörlőket teszek ki, hogy elhárítva az akadályt tovább léphessünk.
Szerettem volna festékes kéz- és lábnyomokkal kompozíciókat készíteni velük, de biztos, hogy nem aratna sikert.
Ti hogyan látjátok ezt? Egyáltalán fontos kérdés, hogy gyerekeink testközelből tapasztalják meg a környezetüket? A ti csemetéitek hogyan reagálnak hasonló helyzetekben?

További blogbejegyzések megtekintése

Copyright © 2025 Kismesterek Inspiro Theme by WPZOOM